Településtörténet

Orgovány története

A kezdetek és az elnéptelenedés időszaka

Orgovány településről a Kr. u. 1–2. századtól vannak tárgyi emlékek. Az Árpád-korban létrejött település a tatárjárás idején elpusztulhatott. Ezt követően, IV. Béla uralkodása idején telepszenek le az elpusztult területen kunok. Valószínűleg az Orgovány név is ebből az időből származik. Urbogán (esetleg Orbogán vagy Orvogán) lehetett az a kun vezér, akinek kunjai megszálltak ezen a vidéken (Urbogán szállása). Mátyás korában már nagyobb községként említik a települést, amely azonban a török hódoltság idején ismét elkezd elnéptelenedni, mert lakói a nagyobb biztonságot jelentő közeli városokba, főképp Kecskemétre költöztek. A falu 1559-ben már csak négy ház után adózik, 1563-ban pedig Kecskeméthez tartozó faluként említik, amely 126 forint adót fizetett évente.

Orgovány mint Kunszentmiklós pusztája

A 18. századra, Mária Terézia (1740–1780) uralkodásának idejére teljesen elnéptelenedik a falu. Ekkor történt, hogy Kunszentmiklós kunjai a királyhoz való hűségük jutalmaként megkapták Orgovány-pusztát, amelyet fokozatosan birtokukba is vettek. Elsőként a kunszentmiklósi Tekes András telepedett itt le, majd sorra követték egyéb családok: a Baky, Tóth, Józsa, Baski, Aczél, Király és Kun nevűek.

Önálló nagyközséggé válás

A XIX. század végén merül föl az önálló községgé válás gondolata. 1900-ban már 1924 fő lakja Orgoványt, és ebben az évben a Belügyminisztérium engedélye alapján a puszta nagyközséggé szerveződik. 1901-ben megválasztották bíróvá Király Gábort, jegyzőnek Laky Lászlót és másodbírónak Tekes Móricot. A puszta nagyközséggé válása nagyrészt nekik, illetve a falu ügybuzgó tanítójának, Makay Mihálynak volt köszönhető. 1902. január 1-jétől kezdte meg a falu a közigazgatási és anyakönyvi ügyek önálló vezetését. 1903-ban épült meg a községháza, amelynek funkcióit addig Király Gábor egyik tanyája látta el.

A községháza megépülésével kezdődik meg a falu belterületének kialakulása. Addig csak egymástól távol eső majorsági tanyák és épületek alkották Orgoványt. Addig a református lelkész háza és a csárda jelentette a puszta központját. A községháza megépülése után azonban megépültek az első magánházak, Móró Ferenc vendéglője, majd a csendőrségi laktanya, 1912–1913-ban a református templom, ugyanekkor a falu első műútja is.

1927-ben 3794-en laktak Orgoványon. Ekkor összesen 703 ház alkotta a községet, de a belterületen csak 118 ház állt, tehát a lakosság nagy része tanyákon élt.

A fehérterror eseményei

A település a Héjjas Iván vezette különítményesek garázdálkodásai idején vált hírhedtté. 1919 novemberében több napon keresztül folytak itt a kivégzések, melynek során számtalan baloldali érzelmű és zsidó személyt meggyilkoltak, a vörösterror megbosszulásának szándékával, többen közülük ténylegesen részt vettek a kivitelezésében, de az áldozatok jelentős része ártatlan volt. Az áldozatok pontos száma ismeretlen, a legjelentősebb kivégzett személyek Hegedűs Rezső tanító, Buday Dezső, a közoktatásügyi népbiztosság egyik vezető tisztviselője, Hajma András a Vörös Őrség parancsnoka, Ürögi Lajos, a helyi Direktórium elnöke.

Néhány tájegység elnevezésének története

A Kargala eredete a török időkig vezethető vissza. Az orgoványiak bevetették magukat a feneketlen mocsárba, a hatalmas kiterjedésű nádasokba, hogy ott találjanak menedéket. Eközben túljártak a törökök eszén is, mivel a lovaik patáin megfordították a patkót, azt a látszatot keltve, hogy kifelé jönnek az ingoványos részből. Az ellenség mit sem sejtve belesétált a csapdába, mígnem szép lassan elsüllyedtek. Ekkor kiáltották kétségbeesve: „Karg Allah!”, azaz: segíts, Allah!

A Nyakvágó elnevezése a Rákóczi-szabadságharchoz, azon belül pedig a rácok portyázáshoz kapcsolódik. A három város, Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd katonasága a szentkirályi jászkun alkapitány vezetésével az orgoványi réten gyülekezett, és döntő fölénnyel győzedelmeskedett a környéket fosztogató rácok fölött. „Ez alkalommal sok fő vágattatott le” – emlékeznek a viadalra a krónikaírók.

Nyakvágó nevének másik magyarázata a török uralom idejéből származik. Állítólag Izsák bég – akinek fennhatósága alá tartozott Izsák, Ágasegyháza, Orgovány és Bugac – igencsak szerette a magyar menyecskéket. A legenda szerint ez okozta a vesztét: a csábítót egyszer üldözőbe vette egy vitéz, és fejét vette az egyik orgoványi homokbucka közelében.

A Nyikszbrót névadói az osztrákok. Ők ugyan nem vágtak le emberfejeket, de a gyakori katonaszállásolások alkalmával éppen eléggé megkeserítették az orgoványiak életét. Persze ők sem hagyták annyiban, kapával, kaszával űzték el őket, miközben rossz németséggel kiabálták: „Nichts Brot!” (Nincs kenyér!). A határcsárdánál egy dombocska alatt, a hajdani nyikszbróti temetőben találtak csontokat – hát mégis lehettek áldozatok?

A buckás, borókás Tolvajos kedvelt búvóhelye volt a betyároknak, a pandúrok nehezen találtak rájuk. Rózsa Sándor is bujkált arrafelé. Tolvajos legmagasabb pontja a lóállási bucka kétgerinces sűrű cserjés völgykatlant rejtett, ide terelték be a vihar elől a ménest, és húzódott meg alkonyodásig a Bácskából hajtott tinófalkával Rózsa Sándor haramiavezér. Orgoványnak is volt egy betyárja, Baski Gyuri, akinek szomorú balladáját Gárdony István kiskunhalasi népköltő hagyta az utókorra. „Szép ifjú volt Baski Gyuri, kár, hogy nem volt szerencsés, / akkor végezte ki magát mikor nem volt menekvés”. Tolvajos legendáriumának talán legváltozatosabb története a szegedi hóhér után csak Kozareknek hívott, valójában azonban Simon István névre keresztelt „kétlelkű barátról” szól, mely Molnár Gergely (1867–1936) orgoványi református lelkész naplójában teljes egészében olvasható. Itt csak annyit: az országos szélhámos papnak kiadva magát hajmeresztő dolgokat vitt véghez.